Haltalan novemberi csukázás

Elég rosszul indult a szabadság, mert a hét elején pár napig nem voltam valami jó passzban. De hát ha már szabadságra küldtek, akkor elmegyek horgászni is, hiszen az erre szánt idő mindig aranyat ér. Mindig csak rohan az ember. A gyors pakolást követően irány az autó. Öreg Škoda szívatóval indul, illetve az ac-t mindig fel kell pumpálni, hogy ne kerregjen annyit. Most sem hagyott cserben, nem egy világ márka, de nekem tökéletesen megfelel, mindig elvisz pecázni:))) Menetközben Csabihoz vezetett az első utam, hogy feltankoljak kishalakkal, amiket még a múltkor sikerült szerezni egy helyei halgazdaságból. Siralmas kép fogadott, eléggé rossz állapotban voltak, a fene vigye el őket, egyre nehezebben lehet őket eltartani. Már korábban írtam erről itt.. Na mindegy gyors vízcsere nekik, hordómosás. Talán még a hétvégéig kitartanak, mert 2 napos peca van betervezve.

Halak megvoltak irány a tó, a kisebbikre esett a választásom, mivel sokkal több csuka lakik a tökös, hínaras, ágas bogas tóban. A nagyobbikban inkább pergetni szoktam.

A tó első része nyári időszakban szinte meghorgászhatatlan, de most kicsit alacsonyabb vízállásnál és a növényzet ritkulásával már találtam helyet magamnak. Kb. 20 méterre a kocsitól, ott ahol máskor be se dobtam volna a horgász felszerelést. Na lássuk csak ki lakik itt..

Novemberi csukátlan peca

Novemberi csukátlan peca

Itt kb. 50-60 cm víz van jelenleg, és teljesen átlátszó volt. Nulla eresztékkel, csak a drótelőke hosszával operáltam. Mindjárt ment is egy zsombék elé, be a csádé közepébe. 5 percig figyeltem, de közben vissza sétáltam a kocsihoz, hogy a többi cuccot összeszedjem, túl oldalra szerettem volna beküzdeni magamat.

Novemberi csukátlan pecaMunkában..

Mire visszafordultam eszement sebességgel tartott az úszom a felszín alatt a szemben lévő akadó felé. Nem volt mit tenni, egy kis gimnasztika következett, futáááás. Mire oda értem már az ágak alatt volt pár másodpercet rávártam még, és bevágtam. A cucc üresen jött vissza. Na ez jó, mivel már összeszedtem a többi cuccom, fogtam magam és elindultam a másik helyem felé. Hazafelé még rápróbálunk. Nem volt egyszerű még ebben az időszakban sem megközelíteni az új helyet, dombról fel, meredek parton le, régen bánya volt, ennek megfelelő a part, nem horgásztónak készült ugye.

Egy kis múlt idézés..Információim szerint kb a 60-as évekig folyt itt kavicsbányászat, ahogy Sanyi bátyám mondta. Ő még itt volt inas. Akkoriban gőz meghajtású kotrógépek voltak, csille rendszer, aztán elfogyott a kavics maradt a bánya. A környéken még mindig találni vastag drótköteleket, és néhány akadó is keletkezett a tóban hagyott felszerelések révén.

Miután egy seggen csúszás után megérkeztem a horgászhelyre előszedtem a botjaimat és felcsaliztam őket. Egyet jobbra a parthoz közeli kis tököshöz, a másikat a szemben lévőhöz.

Novemberi csukátlan pecaHorgászhelyem

Sok időnek nem kellett eltelnie és máris kapásom volt. Rövid nyeletés után bevágtam, jött is a hal egy darabig aztán lemaradt. Nofene gondoltam, de berozsdáltunk. Elég lesz nekünk egy bot is, a pergetővel próbálkozom majd menetközben. 3 db új villantót szereztem be, ULTIMATE márkájút, kettővel nem is volt gond, de az egyik sehogy akart működni, és fogalmam sincs hogy miért. Egyszerűen a kanalak nem akartak rajta pörögni.

novcsuk11
A sárga kanalas az istenért nem működött..

Novemberi csukátlan pecaEz nagyon régi úszó és már sok csukát látott, amolyan kabala

Jó pár dobálás után félretettem a pergetőt, mert meddő próbálkozás volt az egész. Újra elő a másik úszós peca, új csalihal és már ment is befelé. Még vizet sem ért a csali már is volt egy rávágásom. Hagytam hogy vigye, majd bevágtam neki. Szépen akadt is, vagyis úgy éreztem. Kb. 3-4 méterre volt a hal amikor megkönnyebbült a szerelék. Éreztem, hogy nem leakadt a hal hanem elengedte a csalit, gondolom ahogy beesett rárabolt és csak fogta a halat. Hát ez nem az én napom. Még egy kapásom volt, de hát ugye azt is. Elővettem a gépemet és lőttem pár képet ide a blogba. Szemben lévő helyre is érkeztek közben, a helyi vadőr, csak éppen puska nélkül csukázni:)) Összepakoltam és elindultam az autó felé, elég volt kezdett rendesen sötétedni, és a hőmérséklet is rendesen leesett.

Mikor kiértem a kocsihoz, ahol kezdtem ott folytattam. Itt is sikerült még kapást elszúrnom, gratuláltam magamnak, de ennek valami oka van az biztos. egy kis agyalás után eszembe jutott, hogy a múltkorában kisebb vörösszárnyúakkal pecáztam, és a hármas horgot akkor lecseréltem kisebbre. Nem szoktam sokat nyeletni, egy idő rájöttem, hogy ha jól megfogja nem kell sokat egyből akad. Na már most a kisebb horgokkal ez nem működött..jót röhögtem a dolgon.

Vadőr barátom is kiért közben ő sem fogott semmit. Beszélgettünk egy jót kormoránokról, a vidráról ami újból visszajött a tóhoz, vadakról, a 1 pár hattyúnkról, nyári fogásokról, úgy elment az idő, hogy már csak azt vettem észre, hogy nem látom a velem szemben ülőt. Szombaton revansot veszek rajtuk az biztos!!

Reklámok

~ Szerző: ortilos - november 28, 2009.

Egy hozzászólás to “Haltalan novemberi csukázás”

  1. További horgász történetek a http://halmania.hu oldalon

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: